Drága Bátyámuram!
A Szent Inkvizíció szolgálatában eltöltött három hét csodálattal vegyes borzalommal tölt el. Nestorius atya, ki a vizsgáló tisztét tölti be, s ki oly kegyesen maga mellé vett, művelt és "igen sokat tapasztalt szolgája Istennek", ahogy ő maga mondta, s igaz keresztényhez méltó buzgalommal próbálja megtisztítani az eltévedt lelkeket s ugyanakkor megóvni minket ezen ördögfajzatoktól, kik megbűvölik és titkos összeesküvő szervezetükbe csábítják még a megkeresztelteket is. Már találkozásunk elött több, mint száz neofitát, asszonyokat és gyermekeket váltott ki az örök kárhozat karmaiból, kik állítólag oly szörnyű bűnöket vallottak meg, melyektől igaz ember eszét veszti, vagy oly mérhetetlen nyomorúság és undor vesz rajta erőt, melyet utólag csak gyónással és böjttel tud enyhíteni. Arra a kérdésemre, hogy vajon az a bizonyos Klauss diák, ki előttem szolgálta az Anyaszentegyházat s akit apám tudós hajlamú fiatalként ismert, ki jártasságot bizonyított a társasági életben is, hogy vajon ő nem-e ezen okok miatt lett szerzetes s vonúlt oly távol az élettől abba a város határán álló kolostorba, a csuhás barátok közé, Nestorius atya azt válaszolta, sejtelmesen és szomorúan mosolyogva, hogy bizony a fiatal diák nagyon közel került a kísértés tüzéhez, bármennyit imádkozott is érte, azon bűnös asszonyok pillantásaitól és titkos fortélyaitól majdnem elvesztette az eszét, és csak neki, Nestorius atyának és az inkvizíció mindent látó szemének köszönheti, hogy idejében megszabadúlt a bűnös gondolatoktól.
Érthető, hogy ezek után mily izgalom vett rajtam erőt, mikor alig pár nappal elhelyezésem után, boszorkánysággal vádolt asszonyt hoztak elénk, a maga természetes formájában, de bal vállán az ördög jelével. Csak lopva mertem ránézni, bár erősnek éreztem magam hitemben s valóban semmiféle malefíciumot nem követett el rajtam és eszemet sem vesztettem el. Sápadt bőrű asszony volt, szeme fekete, mint a feneketlen kút, haja vörös, mint a pokol kénköve, arcát és testét mindenféle apró elszíneződések és duzzanatok borították, melyek Nestorius atya szerint ördögi stigmák, kétségtelen jelei a vérfertőzésnek. Az asszony hites társa bizonyos Rudolf Gösse, a városka könyvkereskedője, aki a szóbeszéd szerint már hosszú évek óta olvasó szobája mélyén a démonológiát bújja és szinte remegő izgalom vesz rajta erőt, ha valaki ritkán látott vagy újonnan nyomott könyvet tesz elébe e világ misztériumairól, a csodás teremtményekről vagy a Sátán földi tevékenységének szörnyű jegyeiről. Azt is rebesgetik, hogy legféltettebb kincsei között található Sprenger és Institoris inkvizítorok könyve, a "Boszorkányok pörölye" mely telve van minden förtelemmel, melyet a Tisztátalan ezen elfajzottakkal művel, valamint a "De Magorum Daemonomania", mely a boszorkányokkal és az ördöggel fenntartott bűnös kapcsolat tekintetében leleplezett gyermekek máglyán való megégetését javasolja, igazolva ezzel azon tételt, mely szerint a gonosz mindenkit megkísérthet, talán még inkább azokat, kik a bűntől ártatlanok. De visszatérve a könyvkereskedőre, nem is lehet csodálni azt, hogy szépséges feleségén is felfedezte a crimen exceptum, az ördögpaktum jeleit. Vallomása szerint ez az asszony varázsitalt kevert számára, mellyel egész éjszakán át tartó paráználkodásra vette rá, máskor pedig nem hált vele, ilyenkor ismeretlen helyre távozott, kétségtelenül seprűnyélen, lovagolva, mivel azon utólag a boszorkányok kenőcsét vélte felfedezni. Étkezéskor fa ízű halat és húst, trágyalé ízű bort szolgált fel neki s olyankor ha könyvei közé vonult vissza, azoknak lapjai közül eleven képek léptek elő, rettenetes rémületet keltve benne. Aztán odalépve az asszonyhoz, kitakarta annak bal vállát és megmutatta azt a jegyet. mely Nestorius atya szerint minden kétséget kizáróan az ördög jegyajándéka volt. Némi ijedtséggel töltött el, hogy ezen tisztességes ember mily kétségbeesetten kapaszkodott a székbe, melybe ültették, sírt, és Isteni irgalmát kérte, és azt kell mondjam, szinte már-már tébolyúlt láng égett a szemében, melyet Nestorius atya késöbb úgy magyarázott, mint a boszorkány asszony művét, ki rontást bocsátott férjére, megbontva annak elmevilágát.
Miután a könyvkereskedőt kikísérték, nevelőm a bűnös asszonyhoz fordúlt, aki valóban szépnek tűnt föl, és teste természetellenesen formás volt, akárcsak a katedrális valamelyik szobra volna. Arra a kérdésre, hogy elismeri-e a vádakat, nagyon csendesen válaszolt, végig maga elé nézve, mintha olyasvalakivel beszélne, ki lénye belsejéből formálja a szavakat. Álnokul tagadott mindent, erőszakoskodással vádolva urát, ki őt sokszor bántalmazta, s a bal karján lévő négy egyenes vágást, melyek rettenetesen elcsúfították bőrét, s melyek kétségtelenül az ördög karmának nyomai voltak, férje művének vallotta, aki tébolyúlt rohamában sebezte meg őt. Nestorius atya ekkor szenteltvizet itatott az asszonnyal, hogy elkerülje a megátalkodott hazugságokat, de a megbűvölt asszony arra a kérdésre, hogy részt vett-e boszorkánygyűlésen, ahol ezek a hitványak megkereszteletlen csecsemőket falnak fel és az ördöggel való szerződés megkötése után iszonyú fajtalankodásokat követnek el, megint csak tagadó választ adott. Állítása szerint sötétedés után soha sem hagyta el házukat, hol tisztes gazdaságot vezet és soha nem volt semmiféle bűnös gondolata, hiszen istenfélő életet él, minden vasárnap meghallgatja az igét s gyónással könnyít a lelkén.
Annak elmesélésére, ami ez után következett, Isten segedelmét kell kérnem, vezesse ő a kezemet, hogy eretnek gondolatok ne érhessenek. Nem a kínzások borzalmaitól való félelem okán, hiszen a gonosz megtörésére és a megszállt testből 'való kiűzésére minden eszköz megengedett, hanem éppen azok eredménytelensége miatt. Mert elnézve ezt az asszonyt, akit csendességében megerősített az ördög és rávette arra, hogy mindenre visszataszító hazugsággal válaszoljon, engem valami rettenetes szomorúság kerített hatalmába, mert kiszolgáltatottnak és gyengének éreztem magunkat bűneinkkel szemben, melyek oly számtalanok, és arra kértem Istent, legyen kegyelmes hozzánk, és gyógyítsa ki ezen asszonyt megszállottságából. Aztán Nestorius atya, mivel más módját nem látta az igazság kiderítésének, elrendelte, hogy az asszonyt testi fájdalmaknak vessék alá, hogy azok által a testet és az elmét egymástól távolra űzzék, s a rövid időre megtisztított lelket igaz megnyílvánulásra és a hitbe való visszatérésre rávegyék. Elsőként a hüvelykszorítót vették elő, elhelyezték benne az asszony kezeit és újra feltették neki a kérdést, miszerint tagadja-e, hogy éjnek évadján a városka felett járt, rontást küldve annak lakóira és férjére, kit cinkostársává tett bűneiben mindenféle fondorlattal. De az ördög makacssággal oltotta be az asszonyt, és nem nyilatkozott meg. És bármennyire is szorították a köteleket, azok semmilyen nyomot nem hagytak húsán és bőrén, mintha sérthetetlen volna. Nestorius atya késöbb, mikor szóba hoztam elötte eme különös körülményt, azt mondta, ő maga is megrémült ily hatalom láttán de megerősítette lelkét, s mint mondta, azért is küldött ki engem az elsötétített teremből, hogy nehogy megremegjek, hiszen fiatal még a szívem. Én pedig távoztam, és két napig a várost jártam, azon gondolkodva, hogy mily hatalmas is a gonosz ereje, hogy talán mindannyian elkárhozunk majd, védtelenek és kiszolgáltatottak vagyunk, gyengék és ocsmányak, telve félelemmel. Arra az asszonyra gondoltam, amint ott állt elöttünk, erősen, szilárd csendességében és szelídségében, mely oly vészjoslóan telepszik ránk, mint ama utolsó ítélettől való örökös félelmünk. Rettenetes kétségeim támadtak, hogy a templomok csodálatos fénye, a tisztító imák, és még a mindenféle eretnek házi praktikák sem segíthetnek minden gonoszság és bűn, ellen, hogy Isten megvet minket, kik hitünkben eltévedtek és álnokok vagyunk, és ezért lehetséges, hogy a könyvkereskedő felesége oly rettenetes erővel bírjon s rajta a kereszt nevében sebet ejteni ne lehessen.
Aztán három nap után máglyát raktak a város vásárterén s odavitték a megátalkodottat. Nem voltak rajta nyomai az elszenvedett kínzásoknak, talán egy kicsit fáradtnak tűnt és most sem nézett fel. Újra tagadta bűnösségét, de az elébe tartott keresztre ráemelte tekintetét. S aztán a lángok nem akartak a testébe marni. Elkerülték és csodálatos módon kialudtak, mindahányszor újragyújtották a máglyát. A többire nem emlékszem. De azt hiszem, akkor értettem meg mindent, mikor Nestorius atya döbbent és fájdalmas arcába néztem. Ő az asszony arcát fürkészte, és azt hiszem, arra gondolt, amire én. Mi van, ha tévedünk? Mi van, ha az Úr angyala áll valóban a lángok fölött és az óvja, hogy ruhája szegélyét sem érhetik a lángok? Mi van, ha a körülötte álló harsány csőcselék a valóságos végítélet serege, s mi magunk, kik oly pallérozottak vagyunk a hit szolgáiként, mi magunk vagyunk a törvénytelenek, az igazság és az élet ellenségei?
Még maradok az inkvizíciónál. Még sokmindent kell tanúljak Nestorius atyától, de egyre többet járok a város határában lévő erdőbe, hogy a fák tövében üljek. Nestarius atya néha velem tart. Néha azt mondja, hogy bizony sokszor vétünk Isten ellen, és én ilyenkor úgy erzem, mintha látomásom lenne.
A Szent Inkvizíció szolgálatában eltöltött három hét csodálattal vegyes borzalommal tölt el. Nestorius atya, ki a vizsgáló tisztét tölti be, s ki oly kegyesen maga mellé vett, művelt és "igen sokat tapasztalt szolgája Istennek", ahogy ő maga mondta, s igaz keresztényhez méltó buzgalommal próbálja megtisztítani az eltévedt lelkeket s ugyanakkor megóvni minket ezen ördögfajzatoktól, kik megbűvölik és titkos összeesküvő szervezetükbe csábítják még a megkeresztelteket is. Már találkozásunk elött több, mint száz neofitát, asszonyokat és gyermekeket váltott ki az örök kárhozat karmaiból, kik állítólag oly szörnyű bűnöket vallottak meg, melyektől igaz ember eszét veszti, vagy oly mérhetetlen nyomorúság és undor vesz rajta erőt, melyet utólag csak gyónással és böjttel tud enyhíteni. Arra a kérdésemre, hogy vajon az a bizonyos Klauss diák, ki előttem szolgálta az Anyaszentegyházat s akit apám tudós hajlamú fiatalként ismert, ki jártasságot bizonyított a társasági életben is, hogy vajon ő nem-e ezen okok miatt lett szerzetes s vonúlt oly távol az élettől abba a város határán álló kolostorba, a csuhás barátok közé, Nestorius atya azt válaszolta, sejtelmesen és szomorúan mosolyogva, hogy bizony a fiatal diák nagyon közel került a kísértés tüzéhez, bármennyit imádkozott is érte, azon bűnös asszonyok pillantásaitól és titkos fortélyaitól majdnem elvesztette az eszét, és csak neki, Nestorius atyának és az inkvizíció mindent látó szemének köszönheti, hogy idejében megszabadúlt a bűnös gondolatoktól.
Érthető, hogy ezek után mily izgalom vett rajtam erőt, mikor alig pár nappal elhelyezésem után, boszorkánysággal vádolt asszonyt hoztak elénk, a maga természetes formájában, de bal vállán az ördög jelével. Csak lopva mertem ránézni, bár erősnek éreztem magam hitemben s valóban semmiféle malefíciumot nem követett el rajtam és eszemet sem vesztettem el. Sápadt bőrű asszony volt, szeme fekete, mint a feneketlen kút, haja vörös, mint a pokol kénköve, arcát és testét mindenféle apró elszíneződések és duzzanatok borították, melyek Nestorius atya szerint ördögi stigmák, kétségtelen jelei a vérfertőzésnek. Az asszony hites társa bizonyos Rudolf Gösse, a városka könyvkereskedője, aki a szóbeszéd szerint már hosszú évek óta olvasó szobája mélyén a démonológiát bújja és szinte remegő izgalom vesz rajta erőt, ha valaki ritkán látott vagy újonnan nyomott könyvet tesz elébe e világ misztériumairól, a csodás teremtményekről vagy a Sátán földi tevékenységének szörnyű jegyeiről. Azt is rebesgetik, hogy legféltettebb kincsei között található Sprenger és Institoris inkvizítorok könyve, a "Boszorkányok pörölye" mely telve van minden förtelemmel, melyet a Tisztátalan ezen elfajzottakkal művel, valamint a "De Magorum Daemonomania", mely a boszorkányokkal és az ördöggel fenntartott bűnös kapcsolat tekintetében leleplezett gyermekek máglyán való megégetését javasolja, igazolva ezzel azon tételt, mely szerint a gonosz mindenkit megkísérthet, talán még inkább azokat, kik a bűntől ártatlanok. De visszatérve a könyvkereskedőre, nem is lehet csodálni azt, hogy szépséges feleségén is felfedezte a crimen exceptum, az ördögpaktum jeleit. Vallomása szerint ez az asszony varázsitalt kevert számára, mellyel egész éjszakán át tartó paráználkodásra vette rá, máskor pedig nem hált vele, ilyenkor ismeretlen helyre távozott, kétségtelenül seprűnyélen, lovagolva, mivel azon utólag a boszorkányok kenőcsét vélte felfedezni. Étkezéskor fa ízű halat és húst, trágyalé ízű bort szolgált fel neki s olyankor ha könyvei közé vonult vissza, azoknak lapjai közül eleven képek léptek elő, rettenetes rémületet keltve benne. Aztán odalépve az asszonyhoz, kitakarta annak bal vállát és megmutatta azt a jegyet. mely Nestorius atya szerint minden kétséget kizáróan az ördög jegyajándéka volt. Némi ijedtséggel töltött el, hogy ezen tisztességes ember mily kétségbeesetten kapaszkodott a székbe, melybe ültették, sírt, és Isteni irgalmát kérte, és azt kell mondjam, szinte már-már tébolyúlt láng égett a szemében, melyet Nestorius atya késöbb úgy magyarázott, mint a boszorkány asszony művét, ki rontást bocsátott férjére, megbontva annak elmevilágát.
Miután a könyvkereskedőt kikísérték, nevelőm a bűnös asszonyhoz fordúlt, aki valóban szépnek tűnt föl, és teste természetellenesen formás volt, akárcsak a katedrális valamelyik szobra volna. Arra a kérdésre, hogy elismeri-e a vádakat, nagyon csendesen válaszolt, végig maga elé nézve, mintha olyasvalakivel beszélne, ki lénye belsejéből formálja a szavakat. Álnokul tagadott mindent, erőszakoskodással vádolva urát, ki őt sokszor bántalmazta, s a bal karján lévő négy egyenes vágást, melyek rettenetesen elcsúfították bőrét, s melyek kétségtelenül az ördög karmának nyomai voltak, férje művének vallotta, aki tébolyúlt rohamában sebezte meg őt. Nestorius atya ekkor szenteltvizet itatott az asszonnyal, hogy elkerülje a megátalkodott hazugságokat, de a megbűvölt asszony arra a kérdésre, hogy részt vett-e boszorkánygyűlésen, ahol ezek a hitványak megkereszteletlen csecsemőket falnak fel és az ördöggel való szerződés megkötése után iszonyú fajtalankodásokat követnek el, megint csak tagadó választ adott. Állítása szerint sötétedés után soha sem hagyta el házukat, hol tisztes gazdaságot vezet és soha nem volt semmiféle bűnös gondolata, hiszen istenfélő életet él, minden vasárnap meghallgatja az igét s gyónással könnyít a lelkén.
Annak elmesélésére, ami ez után következett, Isten segedelmét kell kérnem, vezesse ő a kezemet, hogy eretnek gondolatok ne érhessenek. Nem a kínzások borzalmaitól való félelem okán, hiszen a gonosz megtörésére és a megszállt testből 'való kiűzésére minden eszköz megengedett, hanem éppen azok eredménytelensége miatt. Mert elnézve ezt az asszonyt, akit csendességében megerősített az ördög és rávette arra, hogy mindenre visszataszító hazugsággal válaszoljon, engem valami rettenetes szomorúság kerített hatalmába, mert kiszolgáltatottnak és gyengének éreztem magunkat bűneinkkel szemben, melyek oly számtalanok, és arra kértem Istent, legyen kegyelmes hozzánk, és gyógyítsa ki ezen asszonyt megszállottságából. Aztán Nestorius atya, mivel más módját nem látta az igazság kiderítésének, elrendelte, hogy az asszonyt testi fájdalmaknak vessék alá, hogy azok által a testet és az elmét egymástól távolra űzzék, s a rövid időre megtisztított lelket igaz megnyílvánulásra és a hitbe való visszatérésre rávegyék. Elsőként a hüvelykszorítót vették elő, elhelyezték benne az asszony kezeit és újra feltették neki a kérdést, miszerint tagadja-e, hogy éjnek évadján a városka felett járt, rontást küldve annak lakóira és férjére, kit cinkostársává tett bűneiben mindenféle fondorlattal. De az ördög makacssággal oltotta be az asszonyt, és nem nyilatkozott meg. És bármennyire is szorították a köteleket, azok semmilyen nyomot nem hagytak húsán és bőrén, mintha sérthetetlen volna. Nestorius atya késöbb, mikor szóba hoztam elötte eme különös körülményt, azt mondta, ő maga is megrémült ily hatalom láttán de megerősítette lelkét, s mint mondta, azért is küldött ki engem az elsötétített teremből, hogy nehogy megremegjek, hiszen fiatal még a szívem. Én pedig távoztam, és két napig a várost jártam, azon gondolkodva, hogy mily hatalmas is a gonosz ereje, hogy talán mindannyian elkárhozunk majd, védtelenek és kiszolgáltatottak vagyunk, gyengék és ocsmányak, telve félelemmel. Arra az asszonyra gondoltam, amint ott állt elöttünk, erősen, szilárd csendességében és szelídségében, mely oly vészjoslóan telepszik ránk, mint ama utolsó ítélettől való örökös félelmünk. Rettenetes kétségeim támadtak, hogy a templomok csodálatos fénye, a tisztító imák, és még a mindenféle eretnek házi praktikák sem segíthetnek minden gonoszság és bűn, ellen, hogy Isten megvet minket, kik hitünkben eltévedtek és álnokok vagyunk, és ezért lehetséges, hogy a könyvkereskedő felesége oly rettenetes erővel bírjon s rajta a kereszt nevében sebet ejteni ne lehessen.
Aztán három nap után máglyát raktak a város vásárterén s odavitték a megátalkodottat. Nem voltak rajta nyomai az elszenvedett kínzásoknak, talán egy kicsit fáradtnak tűnt és most sem nézett fel. Újra tagadta bűnösségét, de az elébe tartott keresztre ráemelte tekintetét. S aztán a lángok nem akartak a testébe marni. Elkerülték és csodálatos módon kialudtak, mindahányszor újragyújtották a máglyát. A többire nem emlékszem. De azt hiszem, akkor értettem meg mindent, mikor Nestorius atya döbbent és fájdalmas arcába néztem. Ő az asszony arcát fürkészte, és azt hiszem, arra gondolt, amire én. Mi van, ha tévedünk? Mi van, ha az Úr angyala áll valóban a lángok fölött és az óvja, hogy ruhája szegélyét sem érhetik a lángok? Mi van, ha a körülötte álló harsány csőcselék a valóságos végítélet serege, s mi magunk, kik oly pallérozottak vagyunk a hit szolgáiként, mi magunk vagyunk a törvénytelenek, az igazság és az élet ellenségei?
Még maradok az inkvizíciónál. Még sokmindent kell tanúljak Nestorius atyától, de egyre többet járok a város határában lévő erdőbe, hogy a fák tövében üljek. Nestarius atya néha velem tart. Néha azt mondja, hogy bizony sokszor vétünk Isten ellen, és én ilyenkor úgy erzem, mintha látomásom lenne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése